Kereső
Belépés
Szavazás

Fel mered e vállalni Jézust Megváltódnak mások előtt is?

Pápai Ernő: A munka és a pihenés

A munka és pihenés biblikus értelmezése

„Rájöttem tehát, hogy az a jó és szép, ha az ember eszik, iszik, és élvezi a jót minden fáradozása nyomán, amivel fárad a nap alatt egész életén keresztül, amelyet Isten adott neki, mert ez jutott neki” (Pr. 5: 17).

 

„Aki műveli a földjét, annak elég kenyér jut” (Péld. 28: 19/a).

 

Bárkit is kérdeznék meg közöttetek, azt mondaná, hogy a munka biblikus értelmezése fontos dolog. Nemhiába, a lehetséges témák közül a testvérek a munka és a pihenés biblikus értelmezését választották. Ez is mutatja, hogy aktuális témáról van szó. Vágjunk akkor bele.

A világnak két szélsőséges gondolata van a munkával kapcsolatosan. Az egyik, hogy a munka gyötrelmes dolog. Ennek szurkolói mindent megtesznek annak érdekében, hogy lehetőleg sose dolgozzanak, mégis minél nagyobb pénzeket keressenek. És van a másik tábor. Az, amely a még több munka által akart még többet szerezni, karriert építeni, társadalmi megbecsülésre szert tenni.

Két szélsőséget látunk, olyan szélsőségeket, amelyek a világot jellemzik. Megfelelő tanítás és számonkérés híján napjainkban sajnos sok keresztyén e két gondolat kövei között őrlődik, és csapong hol egyikhez, hol másikhoz. Az Ige azonban azt mondja, hogy a keresztyéneknek józanoknak kell lenniük: „Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok” (1 Thessz. 5: 6), „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el” (1 Pt. 5: 8). Ezen biblikus elvek mentén haladva keressük ma azokat az isteni gondolatokat, amelyek útba igazítanak minket, a munkát és pihenést illetően.

I. Általános biblikus elvek a munkát illetően. 1) A munkát Isten teremtette, és a munkavégzést Isten parancsolta meg az embernek. Talán ritkán gondolkozunk el ezen, mégis emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy Isten – egy munkás Isten, és a munka Teremtője. Isten egyik jellemzője, hogy Ő egy serény, szorgos Úr. Mikor még semmi sem volt, kivéve a Szentháromság Istent, az Atya, a Fiú, és a Szent Lélek nem tétlenkedett, hanem az isteni személyek egymás javát keresték, és mindent egymás javára tettek. A Szentháromságon belül a legtökéletesebb és magasztosabb módon a legigazabb tevékenység folyt az isteni személyek között arra nézve, hogy egymás kedvét és szükségük kielégítését keressék. Az Atya szeretettel viselt gondot a Fiúra, míg a Fiú minden örömét abban találta, hogy az Atyának szolgáljon, és a Szent Lélek mindenben alá rendelte magát az Atya és a Fiú akaratának. Hát nem csodálatos az a munka, amit a Szentháromság végez, és nem csodálatos annak a munkának a gyökere, ami elénk van adva, és amiből nekünk is részünk van?

Amikor a Szentháromság Isten hozzáfogott a teremtés nagyságos munkájához, akkor Ő minden kreativitását, szépérzékét, örömét, szeretetét, lényének minden rezdülését, legjavát adta bele ebbe a hatalmas műbe. A Mindenható alkotott, jó értelembe véve belevetette magát a munkába, örömét lelte benne, és annak befejeztével gyönyörködött az elvégzett munkában, a teremtésben (1 Móz. 1: 31, 2: 1-3).

Jézus Krisztus szolgálata elején, szolgálata mellett, komoly kétkezi munkát végzett, minden esetben elismerően beszélt az Isten elgondolása szerinti munkáról, ezt saját tetteivel, életvitelével is alátámasztotta. A legnagyobb bizonyíték arra nézve, hogy Isten egy szorgalmas és tevékeny Isten – maga a gondviselés.

A Reformációig a munkának nem volt becsülete, a katolikusok a munkát átoknak tartották, és mindig ebben az összefüggésben beszéltek és tanítottak róla. Ezt a hozzáállást a reformátorok elítélték, mert rámutattak, hogy Isten már az Éden kertjében megparancsolta a munkát (1 Móz. 1: 28-29, 2: 5/b). Az Ige rámutat arra, hogy nem a munka lett átkozottá, hanem a bűneset vetette átok alá a földet. A zsidók felismerték ezt a gondolatot, a munkának meg volt a becsülete, sőt még a rabbiknak is rendelkezniük kellett egy foglalkozással, hogy szükség esetén akár saját kétkezi munkájuk után is meg tudjanak élni.

2) A munka nemcsak elfoglaltságot ad, hanem örömteljesnek is kell lennie. Meggyőződésem, hogy Istent a munka hevében, az alkotás felett érzett örömben találtuk volna, ha ott állhattunk volna mellette a teremtés során. Isten végig nézett a teremtésen, és elégedett volt, ami az öröm egyik kiteljesedésére mutat (1 Móz. 1: 18/b).

Az ember számára a munka nemcsak azért adatott, hogy a mindennapi betevő falatot megszerezze általa, hanem arra is, hogy az alkotás, a tevés-vevés által újra csak kifejezésre tudja juttatni, hogy ő a Mindenható képére és hasonlatosságára van teremtve. Gondolom, ezen így ritkán szoktunk elmélkedni, pedig ez egy nagy igazság. A dolgos Isten legjobb kiábrázolása a teremtésre gondot viselő dolgos ember. Ha végignézünk a világban, akkor azt látjuk, hogy az élőlények közül egyedül az ember jellemzője a munka. Az állatok nem kelnek fel reggel hatkor azért, hogy hétre munkába menjenek.

Ádámnak minden reggel fel kellett kelnie, hogy elvégezze a maga feladatait a paradicsomban. Isten ezzel bízta meg. Az Éden nemcsak lakhelye, de munkahelye is volt az embernek.

Mivel Isten maga ruházza ránk a munkát kötelességként, és kreativitásunk gyakorlati terepeként, ezért a munka össze van kötve az örömmel. „Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod” (Zsolt. 128: 2). Még akkor is, ha az adott munka nem éppen kedvünkre való. A munka egy státus, a munkavégzéssel bizonyítjuk azt a világban, hogy mi a teremtés koronái, és Isten földi képviselői vagyunk a mindenség felett. Ha ezzel a lelkülettel állunk a munkához, akkor elmúlik kedvtelenségünk. Pál ugyanezt mondja a rabszolgáknak is, akiknek nem olyan uraik voltak, akik megdicsérték volna őket. „Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből,  jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek” (Ef. 6: 6-7).

3) A munkát szeretnünk kell. Az Isten különböző tevékenységeket bízott ránk, mindenki a maga ajándékai szerint tudja azt érvényre juttatni. Isten arra hívott el bennünket, hogy bizonyos tevékenységek mesterei legyünk. A 2 Kr. 2: 12-13 Húrámról beszél, akik tudását mesteri fokon űzte, és sokféle munkához értett. Ez a Húrám egy univerzális művész volt, kora Michelangelo-ja, bármihez nyúlt, keze alól remekművek kerültek ki. Ez nem megy a munka szeretete nélkül.

Csak akkor vagyunk képesek mesterei lenni valaminek, ha a szorgalmat és a szeretetet ötvözve kamatoztatjuk Istentől kapott ajándékainkat. Hadd jegyezzem itt meg, hogy az amerikai kontinensen a legtöbb élelmiszeripari felfedezés, újítás, recept olyan istenfélő háziasszonyoktól származott, akik kötelességeiket szeretettel, furfanggal, és kreativitással párosítva tették, Isten dicsőségére akartak élni. Edison, a nagy felfedező, tehetségével élve szeretett újítani. Kb. ezer olyan felfedezést tett, amivel megkönnyítette az emberiség életét. Célokat tűzött ki, hetente legalább egy kisebb felfedezés elérését irányozta elő. Képességeit és találékonyságát használva, ez nagyjából sikerült is.

II. Mitől óv meg minket a munka? A munka végzése egy sor kellemetlenségtől, kényelmetlenségtől, és bűntől óv meg bennünket. A teljesség igénye nélkül a következő dolgok ellen nyújt védelmet a munka:

1) A munka elűzi a lustaságot. Az ember szív gonosszá vált a bűneset által, és könnyen hajlik a semmittevésre. Ennek pedig egy gyógyszere van: a munka. Salamon óva inti a szövetsége gyermekeit ettől a bűntől. „Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít” (Péld. 10: 4). Isten azt akarja, hogy jól használjuk ki az időnket, és mikor dolgozunk, akkor dolgozzunk, tegyük oda magunkat! „Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít” (Péld. 10: 4).

 

2) A munka megőriz minket attól, hogy kapzsikká váljunk. A biblikus munka sosem tesz kapzsivá és harácsolóvá, a mások hátán való felkapaszkodóvá. Ábrahám vagy Dávid, vagy Nehémiás, habár tehetős emberek voltak, nem a töméntelen munka tette őket azzá, hanem az, hogy Isten felettébb megáldotta őket. Aki becsületesen dolgozik, az tudja, hogy a munka által nem lehet az övé minden, amit szeretne. Ahogyan a Péld. 28: 19 is mondja, a munka megadja a mindennapi kenyeret, de nem teszi lehetővé a dúskálást. Ugyanakkor megvéd attól is minket, hogy más kétkezi munkából élők javadalmazását visszatartsuk, mert magunk is ebben a cipőben járunk. „Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, a kiket illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése” (Péld. 3: 27). A munka együtt érzővé tesz, és megtöri önzésünket.

3) A munka elégedetté tesz. Azt hinnék, hogy előbb már beszéltünk erről, de nem. A kapzsiság aktivitásra utal, az elégedettség azonban több annál, hogy egyszerűen nem vagyunk kapzsik. Az mondja az Ige, hogy „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel” (1 Tim. 6: 6)! A kapzsiságot sok esetben, a lopáshoz hasonlóan, az alkalom szüli. Az elégedettség azonban ezzel ellentétben egy tudatos állapot, tudatos döntésre alapszik.

A ma több mint 1,5 milliárd fogkrémet forgalmazó Colgate cég alapítója keresztyén ember volt. Az évek során Isten vagyonossá tette. Ő azonban a vagyon gyarapodásával nem nagyobb házat, ékszereket, tárgyakat vásárolt, hogy jövedelmének egyre nagyobb százalékát az Úr munkának szentelte. „Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut” (Péld. 11: 24). Isten az extra jövedelmet mindig céllal adja. Vajon azt a célnak megfelelően használjuk-e fel? „Mert az Úr látja az ember útjait, és figyeli minden lépését” (Péld. 5: 21).

 4) A munka megóv a pazarlástól és a felesleges luxustól. Jó idejekorán ránevelni a gyerekeket arra, hogy a pénz nem a fán nő, hanem az mögött komoly erőfeszítések állnak. De mi, felnőttek is válhatunk még tudatosabbakká. Néha számoljunk utána annak, hogy mennyi munkába kerül az, amit éppen meg szeretnénk vásárolni. Ha számot vetünk vele, sokkal körültekintőbben fogunk a pénztárcánk után nyúlni.

Gondolom, ha Adóniának is a saját munkája által kellett volna harci kocsikat, lovasokat szereznie, és az ötven előtte loholó hírnököt fizetnie, nem fuvalkodott volna fel, és meggondolta volna, hány himpellér, kenyérpusztító udvaroncot tartson (1 Kir. 1: 15). Urunk kétkezi munkás volt, és egész életvitelével a szerénység, a megelégedettség, az egyszerűség, a felesleges sallangok és hivalkodástól mentes életet adta elénk. 

5) A munka megóv minket attól, hogy irigyeket szerezzünk magunknak. Az irigység nagy bűn. Sokszor mi, keresztyének is nagyravágyóak vagyunk, mindenben szeretnénk kitűnni, ezzel azonban sok esetben irigyeket szerzünk magunknak. A nagyképűséggel nemcsak magunkat visszük bűnbe, hanem másokba is olyan indulatokat szítunk fel, amit el tudnánk kerülni. „Jobb egy tányér főzelék ott, ahol szeretet van, mint a hizlalt ökör, ahol gyűlölet van” (Péld. 15: 17). Jobb egy kicsi irigyek és rosszakarók nélkül, mint a nagyobb ezekkel. Az irigység kétszeres rosszakaratot szül irányunkba, ezért vigyázzunk lépteinkre! Ez útjába tud állni szolgálatunknak, elhívásunknak. Sokszor azért nem hallgatnak meg minket, mert az irigység elvakította az embereket, és gyűlöletesekké váltunk a szemükben. A munkából szerzett jövedelmünk megfelelő felhasználása megóv minket attól, hogy ilyen feszült helyzetbe kerüljünk. „Aki magasítja kapuját, romlást keres” (Péld. 17: 19). Aki feleslegesen ki akar tűnni, irigyei által sok ellenséget szerez magának, akik azon fognak lenni, hogy valamilyen módon kárt okozzanak neki. Isten a munka által óv minket attól, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk.

III. Mitől óvakodjunk a munkával kapcsolatban. Beszéltünk már arról, hogy mi mindentől óv meg minket a biblikus munka, most néhány észrevétel erejéig azt nézzük meg, hogy nekünk mitől kell óvakodnunk a munkával kapcsolatban.

1) Óvakodjunk attól, nehogy felborítsuk a munka-pihenés egyensúlyát. Néha szomorú vagyok egy-egy csendesnap alkalmával, mikor még ott is a munkát tárgyaljuk. Megfeledkezünk arról, hogy Isten nem véletlen pihent meg a hetedik napon. Isten ezt azért tette, hogy egy pontnál figyelmünket eltávolítsa a földiekről, és maga felé fordítsa azt. Isten a munka szüneteltetését azért adta, hogy Reá figyeljünk, és tudjuk figyelni Rá, valamint azért, hogy testünk felüdüljön az egész heti munka után (1 Móz. 2: 2-3).

Isten ciklusokba gondolkodik, és az embert is úgy alkotta meg, hogy ezek mentén a ciklusok mentén éljen. Az időt hetes ciklusokra osztotta fel. A hetedik napot Isten a munka szempontjából parlagon hagyta, ez az itt használt kalah szó jelentése. Azt a darabka időt más célra tette félre. Az az istentisztelet, valamint a testi-lelki felüdülés ideje, terepe.

2) Óvakodjunk attól, hogy kiégjünk. Nem elég pihennünk, váltanunk kell. Ma sok ember van, aki fiatal kora ellenére teljesen meg van fásulva, és életereje, energiája ki van zsigerelve. Nemcsak a pihenésről kell gondoskodnunk, hanem a túlhajszoltságtól is. Hiába pihenet egy héten egyszer, ha máskor a 24 órából húsz órát talpon vagyok. Sőt még ennek elkerülése sem elég. Isten több „biztonsági kapcsolót” épített be az emberbe. Nemcsak azt várja el, hogy heti egy alkalmat megszenteljük, és nemcsak azt, hogy egy nap normális időkeret között dolgozzunk, hanem azt is, hogy a pihenés által váltsunk. Ez azt jelenti, hogy akik fizikai munkát végeznek, azoknak szellemi módon kell kikapcsolódniuk, akik pedig szellemi munkát végeznek, fizikai kikapcsolódást kell keresniük. Izraelben nem volt szabad semmiféle kétkezi elfoglaltságot űzni a nyugalom napján, mert egy mezőgazdasági ország volt, ahol kemény fizikai munkát végeztek az emberek. „A hetedik napon is legyen szent összegyülekezésetek. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát!” (4 Móz. 28: 25).

3) Óvakodjunk attól, hogy munkánk az istentisztelet útjába álljon, és a lelki dolgok rovására menjen. Isten parancsait nem lehet egymás ellen kijátszani. Ha valaki munkája miatt hanyagolja a lelki alkalmakat, akkor ez azt jelenti, hogy a munka kérdéséhez nem biblikus módon áll hozzá. Az ember a saját bűne fedezésére, és az isteni parancs alól való kibúvásra kifogásokat teremt.

A Lk. 10: 38-42 egy ilyen helyzetet mutat be. Mária és Márta esetét. Márta gondja az volt, hogy serénységében túlment a dolgokon, és az alapvető ellátás helyett mindent szeretett volna vendégeinek megadni. A lényeg azonban a lelki közösségre volt fektetve. A lelki dolgok az életbe vágó fontosságúak, nem a testiek. Ha ennek ellene megyünk, akkor arról teszünk bizonyságot, hogy a földieket többre tartjuk a mennyeieknél. Ez pedig úgy nézne ki, mintha Ézsauhoz hasonlóan egy tál lencséért eladnánk elsőszülöttségi jogunkat (1 Móz. 25: 30-34).

Csak úgy tudunk növekedni lelkiekben és az Úr áldásával gyarapodni testiekben, ha a munkára vonatkozó isteni elveket szem előtt tartjuk, és azok mentén éljük mindennapi életünket, valamint jó példával járunk el erre nézve gyerekeink előtt.

 

                                                                                                                      Ámen.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pápai Ernő: A munka és a pihenés hozzászólásai

Szólj hozzá

0.053 mp